Mire készülj, ha úgy gondolod: Kell egy weblap

Több mint tíz éve készítek és készíttetek weblapokat, webalkalmazásokat. Számos sikeres és sikertelen projektet láttam közelről. Láttam hogyan születik meg, nő fel és működik stabilan egy oldal. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy sokan a különböző téveszmék miatt olyan munkába vágnak bele amely eleve halálra ítélt. Sokszor már az elején lehet sejteni, hogy bármilyen keveset is költenek rá, az az ablakon kidobott pénz lesz. Nem tudják miért, kinek és hogyan építsék azt a honlapot....

szeptember 20, 2010 · 5 perc

Levél a Tanárúrkérem Drupal Sminkmester tanfolyam résztvevőinek

Kedves Résztvevő! Szeretnénk pár fontos dolgot elmondani neked. Először is talán a legfontosabb, hogy jövő hét hétfőn, 2010 május 3.-án indul a kurzus. 11 órakor lesz az első adásunk. Az adást a kurzus bal oldalán található “Adás” linkre való kattintással lehet elérni majd. Mindjárt a második, hogy tudd itt egy új szemléletű oktatásban veszel részt mely elsősorban a résztvevők közötti kommunikációra épít és nem a hagyományos egyirányú tanártól diák felé történő sugárzára....

április 30, 2010 · 3 perc

Bloglapátolás

Ma reggel felkeltem és gondoltam átnézem mi érkezett a HTK01 kurzus résztvevőitől. Szomorúan tapasztaltam, hogy a kulcsi által megosztott címkék között pusztán egy új elem árválkodik. Amikor megnyitottam döbbenten tapasztaltam, hogy az egyetlen egy olvasatlan bejegyzés tőlem származik.(ezért nem is olvastam :D) Mivel az osztalyterem.hu felhasználhatóság szempontjából hagy némi kívánnivalót maga után(sokat akar a szarka a felhasználói meg összezavarodnak) nekiláttam, hogy kiderítsem miről blogolnak a résztvevők. Megyfigyeltem, hogy “az én feedem” beküldésére szolgáló “rss feed beküldése” menüpontot kevesen használták....

február 4, 2010 · 2 perc

Konnektivizmus, ahogy én látom

Magáról a konnektivizmusról először kulcsi blogjában olvastam. Már akkor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon tényleg valami új és nagyszerű dologról van-e szó, vagy csak egy hangzatos semmitmondó butaság ez az egész. Többek között ez is ki fog derülni azon a kurzuson amit együtt indítottunk el. Ebben az írásban nem kívánom bizonyítani egy új paradigma létezését. Azonban szeretnék rámutatni arra, hogy egy új eddig nem létező szemléletmód megjelenése lehetővé és szükségessé vált....

december 28, 2009 · 6 perc

Önoktatás

Te még tényleg azt hiszed, hogy azért vagy kevés mert annak idején egy tanár egyest adott megpecsételve ezzel sorsod további alakulását? Elfogadtad mint megváltoztathatatlan tényt, hogy Te rossz vagy matekból, magyarból, fizikából vagy bármi másból? Abban a tévhitben ringatod magad, hogy gyermeked majd a közoktatás pihe-puha karjai között fogja megtanulni mindazt amit az életről tudnia kell? Te tényleg azt hiszed, hogy valaki is valamit meg fog neked tanítani? Ébredj! A hagyományos rendszerű oktatás egyik legnagyobb hibája, hogy elhiteti veled és a tanárral is, hogy a tanár meg tudja neked tanítani a tananyagot....

szeptember 6, 2008 · 4 perc