Gyere, tanuljuk együtt a Drupalt

Ez egy több évvel ezelőtti bejegyzés lehet, a benne található információk már elavultak. Valószínűleg már gondolkodsz azon, hogy milyen újévi fogadalmat tegyél. A tanarurkerem.hu csapatával szakmai előmeneteled megválasztásában szeretnénk neked segíteni, ezért összegyűjtöttük, hogy milyen képzéseket indítunk az első félévben. Képzéseinkkel egyfajta ívet próbálunk meg felrajzolni, egy lehetséges irányt vázolni, ami mentén haladva hatékonyan tudsz haladni a különböző területek elmélyítésében. Hagyományos képzéseink Januárban Drupal Webmester alapozó képzéssel kezdünk, ahol megismerkedhetsz a Drupal alaprendszer lehetőségeivel, vagy rendszerezheted a Drupalról szóló már meglévő ismereteidet....

december 17, 2014 · 2 perc

Magyarországi Web Konferencia 2014

Karóczkai Krisztiánnak köszönhetően idén is volt Magyarországi Web Konferencia. Számos segítő kezet lehetett megszámolni a szervezők között, de tény, hogy Krisztián nélkül nem ment volna. Így nem kezdhetem máshogy ezt a bejegyzést, mint, hogy megköszönjem neki a hatalmas munkát amit a rendezvény szervezésébe fektetett. Természetesen a köszönet nem csak neki, hanem a számos segítőnek és támogatónak is jár. Én idén a Web I teremben voltam szekcióelnök, melybe Merklik László és Fejes Anikó előadása miatt kértem magam....

november 24, 2014 · 4 perc

Drupalcon Amsterdam

Az idei Amszterdami konferencia azért is volt különösen érdekes számomra, mert élőben láthattam Konstantin Kudryashov aka everzet előadását. Ha teheted nézd meg. Ne ijedj meg, ez egy szemléletformáló előadás, mely mindenki számára fogyasztható, a menedzsertől kezdve (nekik kötelező), a sitebuilderen át a backend fejlesztőig. Ha csak ez az egy előadás lett volna, már azt mondom, megérte elmenni. Szerencsére számos jobbnál jobb programon vettem részt. Már az első napon belevetettem magam a sprintbe és mentoráltam egy srácot, aki még sose vett részt abban a csodálatos közösségi munkában ami miatt a legtöbb fejlesztő szereti a Drupalt....

november 2, 2014 · 2 perc

Hello Tanárúrkérem

Sokan kérdezték, mi lesz most velem? Jól eset ez a sok szeretet, ami az érdeklődésekből áradt. Leírom hát nektek mit tervezek 2014-re. Úgy döntöttem az idei év a tanarurkerem.hu feltámasztásával fog eltelni. Szívem szakadt meg, amikor nem tudtam vele foglalkozni. Egyszerűn nem jutott rá idő az elmúlt három évben. Mint egy atomkatasztrófa által sújtott falu, úgy néz ki a honlap jelenleg. Ott vannak a használati tárgyak, a régóta kihűlt leves az asztalon az éppen megszelt kenyér mellett....

január 6, 2014 · 3 perc

Viszlát Integral Vision

Több mint három éves közös munka a mai nappal véget ér. Az Integral Vision csapata és én külön folytatjuk tovább. Nincs más hátra, mint megköszönjem a nagyszerű csapatnak, és kiemelten Kulcsinak a közösen eltöltött nagyszerű éveket.

január 1, 2014 · 1 perc

Megjelent az Insert modul legújabb 7.x-1.3 verziója

A héten jelent meg a Drupal 7.20 verziója, ami egy olyan javítást tartalmazott, ami az Insert modulnál hibás működést eredményezett. Mivel mi - az Integral Vision csapata - is számos projektben használjuk az Insert modult, nem volt kérdés, hogy beszállunk a hiba javításába. Mindösszesen négy nap kellett ahhoz, hogy a verzió megjelenésétől, a hiba felfedezésén, javításán keresztül, a közösségi tesztelés után megjelenjen a javított verzió. A javítás csak az újonnan beszúrt képek problémájára jelent gyógyírt....

február 24, 2013 · 4 perc

A lehetetlen küldetés

Mivel raerek egy terjedelmes blogbejegyzésben reagált felvetéseimre, ezért gondoltam én is billentyűzetet ragadok és megpróbálok érdemben reagálni rá. Nem lehet változtatni, írja, de én nem vagyok hajlandó elfogadni ezt az állítást. Tisztába vagyok ugyanakkor azzal, hogy nehéz, sőt piszok nehéz megváltoztatni egy ilyen dolgot. Nehéz, de nem lehetetlen. Bár alapvetően engem az érdekel, hogy milyen módon lehetne változást elérni, mégis úgy gondolom reagálnom kell az általa felvetett nehézségekre. Nézzük sorjában: „Nagyon sok diák küzd szövegértéséi problémával…” „A diszgráfiás, diszlexiás diáktól hogy követelhetem meg, hogy sok oldalas dokumentumot át tudjon tekinteni?...

május 4, 2012 · 6 perc

Az évszázad átverései az informatika érettségin

A videóban említett google csoport: https://groups.google.com/group/informatika-erettsegi

április 12, 2012 · 1 perc

Magyarországi Web Konferencia 2011 - Élménybeszámoló

Az év második legnagyszerűbb eseménye számomra, hogy Joó Ádám vezetésével egy lelkes csapat ismét megrendezte a Magyarországi Web Konferenciát. Számos nagyszerű újítás mellett igyekeztek megőrizni a konferencia értékeit, amiktől az egyik legsikeresebb haza szakmai találkozóvá tudott válni a rendezvény. A sikert mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a tartalmas szakmai programokat jóval ötszáz fő feletti nézősereg látogatta meg. Nem indulhat hát mással e bejegyzés, mint egy hatalmas köszönettel és virtuális várveregetéssel Ádámnak és lelkes csapatának, akik energiát nem kímélve, szabadidejüket feláldozva hozták össze ezt a nagyszerű szombati napot....

október 16, 2011 · 4 perc

Mit tanulj meg a szabad szoftverről?

A szabad szoftver nem más mint közösségi alkotás. Ebbe a közös alkotásba bárki beszállhat, nem kell hozzá programozói ismeret. Számos olyan része van a szoftverfejlesztésnek, amihez nem szükséges a forráskód ismerete. Sőt a nagy része a munkának pont ilyen feladatokból áll. Legegyszerűbb, hogy ha használsz ilyen szoftvert és szereted, akkor elmondod mindenkinek azokat a jó dolgokat, amiket kedvelsz benne (marketing) és a fejlesztőknek pedig jelzed a hibákat (hibajelzés). De nem csak a hibákat jelezheted, hanem, ha van egy jó ötleted, amit elég meggyőzően tudsz előadni, képviselni, azt a közösség meg fogja valósítani....

október 2, 2011 · 2 perc