Két bálna úszik a felhők között.

Image készítése, Dockerfile - Docker gyorstalpaló

Az image készítésnek több lehetséges módja van. Először nézzük meg a “kézműves” docker image készítést, aztán pedig megnézzük, hogy hogyan lehet Dockerfile segítségével automatizáltan megtenni ugyanazt. Első körben indítsunk el egy konténert, ami a hivatalos ubuntu imaget fogja használni. docker run --name imagemaker -ti ubuntu Ez elindít egy imagemaker nevű konténert a -ti kapcsolóval, hogy tudjunk gépelni. Figyeld meg, hogy nem használtuk a --rm kapcsolót. (Hogy mi ez arról korábban már írtam) Ezt azért tettük, mert a futás után szükségünk lesz majd a leállított konténerre, hisz abból fogjuk elkészíteni az imaget....

május 17, 2023 · 7 perc
Két bálna úszik a felhők között.

Stack futtatása - Docker gyorstalpaló

Ebben az írásban a Compose igazi erősségét a több konténer összehangolt futtatását szeretném bemutatni. Erre az egyik legjobb példa az, ha szeretnénk az XAMPP/MAMPP rendszerünket lecserélni egy rugalmasabb rendszerre. Cserébe le kell mondanunk a csilli-villi felhasználói felületről, ahol egy kattintással tudtunk szolgáltatásokat indítani és leállítani, meg minden fajta beállítást megtenni. Cserébe viszont nem csak azokat fogjuk tudni beállítani, amit kivezettek a felületre. Vegyünk figyelembe, hogy most egy tanulási folyamat elején vagyunk....

május 9, 2023 · 5 perc
Egy bálna farokúszója látszik a képen ahogyan alámerül

Compose - Docker gyorstalpaló

Már golyózott a szemed a hosszú parancssortól? Eljött a Te időd, ma megnézzük, hogyan lehet kevesebb gépeléssel megúszni, ha konténereket szeretnénk használni. Ismerkedjünk meg a Docker Compose-zal. Nekem kb. a második napon elegem lett abból, hogy kilóméter hosszú parancsokat írogassak a terminálba és folyamatosan a fejembe tartsam a különböző kapcsolókat. Készítettem is gyorsan egy-egy up.sh és down.sh szkriptet. Az elsővel elindítani lehetett a konténert, a másodikkal megállítani. Aztán megismerkedtem a Fig-el, mellyel ezt sokkal egyszerűbben és elegánsabban is meg lehetett tenni....

május 8, 2023 · 4 perc

Konténer futtatása - Docker gyorstalpaló

Ebben a részben megnézzük, hogy hogyan lehet konténereket futtatni és mik azok a fontos kapcsolók amiket mindenképpen ismernünk kell. Most indítsunk el egy ubuntu rendszert. docker run -it ubuntu Ha mindent jól csináltunk, akkor kaptunk is egy terminált, amibe linuxos parancsokat gépelhetünk. Először is nézzük meg, hogy milyen folyamatok futnak. Adjuk ki a ps parancsot. Nem túl meglepő módon azt látjuk, hogy fut egy bash és a ps parancs. Itt nem látunk minden futó process-t, úgyhogy futtassuk most le a ps -A parancsot....

május 5, 2023 · 6 perc

CLI avagy a parancssori értelmező - Docker gyorstalpaló

Amikor a Dockerrel elkezdünk ismerkedni legelőször a terminálból futtatható docker paranccsal ismerkedünk meg. Telepítsük a Dockert és kezdjük mi is ezzel az ismerkedést. Elsőként ellenőrizzük, hogy megfelelően fut-e a Docker és zárjuk ki a főbb hibákat. Listázzuk ki a futó konténereket a következő paranccsal: docker ps Eredményül egy üres táblázatot kell kapnunk: Addig ne is menj tovább, amíg ez nem működik. A leggyakoribb hiba, hogy nem indítottuk el a Rancher vagy Docker Desktop-ot....

május 4, 2023 · 3 perc

Telepítés - Docker gyorstalpaló

Ebben a részben nézzük meg, hogy hogyan lehet egy működő docker környezetünk könnyedén. Amennyiben semmit nem szeretnénk telepíteni, úgy a Play With Docker környezetét ajánlom, melyhez egy DockerHub regisztrációra lesz szükségünk csak. Az egész böngészőből futtatható és a legnagyobb nehézséget a környezet használatában a másolás és beillesztés jelenti majd. Másolni a CTRL-INSERT, beilleszteni a SHIFT-CTRL-v kombinációval tudunk Windows és Linux rendszereken. Amennyiben hajlandóak vagyunk telepíteni a gépünkre valamit, úgy első körben a Docker Desktop For Windows/Mac/Linux rendszereket tudom ajánlani....

május 3, 2023 · 2 perc

Bevezetés - Docker gyorstalpaló

A mai nappal útjára indul a Docker gyorstalpaló sorozatom, mely keretében a konténerizációval és az abban rejlő lehetőségekkel szeretném megismertetni az olvasóimat. Elsősorban fejlesztői szempontú írások lesznek, de úgy gondolom az üzemeltetésben dolgozók is számos hasznos információval gazdagodhatnak a cikksorozat olvasásával. Konténerizáció nem virtualizáció Mindjárt az elején érdemes tisztázni, hogy a Docker és úgy általában a konténerizációs technológia mi nem. A Docker ugyanis nem virtualizációs megoldás. Egy konténerbe csomagolt alkalmazás nem fog futni különböző processzorokon....

május 2, 2023 · 3 perc

PHP XDebug használata Docker konténerben

Még mindig sok fejlesztőt látok PHP-s körökben debugger nélkül fejleszteni. Minden tiszteletem azoké, akik képesek hatékonyan dolgozni print_r() és var_dump() függvényekkel. Tudom, hogy sokaknak nehézséget okoz beállítani az Xdebug-ot pláne Docker segítségével konténerizált fejlesztői környezetben. Ebben a bejegyzésben szeretnék segíteni és megmutatni azt, mennyire egyszerű is egy ilyen beállítás. Mire lesz szükségünk Első körben szükség lesz egy olyan szerkesztő programra, amivel lehet PHP-t debuggolni. Erre számtalan megoldás létezik én most a VSCode programmal fogom bemutatni, amihez szükség lesz a Felix Becker által készített PHP Debug (felixfbecker....

június 10, 2020 · 7 perc

Párhuzamosítás Docker és Redis segítségével

Pár évvel ezelőtt szembejött egy pici belsős projekt, ahol jó lett volna párhuzamosítani a feladatokat. Gondoltam megnézem, hogyan lehet ezt megoldani Docker segítségével és meglepően gyorsan és könnyedén sikerült. Ezt szeretném most bemutatni nektek. Feladat Azt kellett megoldani, hogy a megadott URL-en található weboldalról megtudjuk, milyen verziójú Drupal-t használ és az mennyire elavult. Ezt a legtöbb Drupalos oldalnál egy egyszerű curl hívás és némi parancssori mágia segítségével meg lehet oldani....

április 20, 2020 · 8 perc

Drupal és Docker

Akik régebbről ismernek azok tudják, hogy elég sokat foglalkoztam a Drupal tartalomkezelővel. Ebben az bejegyzésben arról szeretnék írni, hogy mi kell ahhoz, hogy a Drupal-t lehessen Docker környezetben futtatni. A feltételes mód nem véletlen. Ahhoz, hogy egy alkalmazást a felhőben futtassunk számos követelménynek meg kell felelnie. Számos olyan problémával is meg kell tudnia küzdenie az alkalmazásnak magának, amivel nem kell megküzdeni, ha egy szerveren futtatjuk azt. A Drupal alaprendszer beállításánál figyelnünk kell majd ezekre és lehetséges, hogy kiegészítő modulokra is szükségünk lesz a tökéletes megoldáshoz....

január 20, 2020 · 7 perc