A lehetetlen küldetés

Mivel raerek egy terjedelmes blogbejegyzésben reagált felvetéseimre, ezért gondoltam én is billentyűzetet ragadok és megpróbálok érdemben reagálni rá. Nem lehet változtatni, írja, de én nem vagyok hajlandó elfogadni ezt az állítást. Tisztába vagyok ugyanakkor azzal, hogy nehéz, sőt piszok nehéz megváltoztatni egy ilyen dolgot. Nehéz, de nem lehetetlen. Bár alapvetően engem az érdekel, hogy milyen módon lehetne változást elérni, mégis úgy gondolom reagálnom kell az általa felvetett nehézségekre. Nézzük sorjában: „Nagyon sok diák küzd szövegértéséi problémával…” „A diszgráfiás, diszlexiás diáktól hogy követelhetem meg, hogy sok oldalas dokumentumot át tudjon tekinteni?...

május 4, 2012 · 6 perc

Mit tanulj meg a szabad szoftverről?

A szabad szoftver nem más mint közösségi alkotás. Ebbe a közös alkotásba bárki beszállhat, nem kell hozzá programozói ismeret. Számos olyan része van a szoftverfejlesztésnek, amihez nem szükséges a forráskód ismerete. Sőt a nagy része a munkának pont ilyen feladatokból áll. Legegyszerűbb, hogy ha használsz ilyen szoftvert és szereted, akkor elmondod mindenkinek azokat a jó dolgokat, amiket kedvelsz benne (marketing) és a fejlesztőknek pedig jelzed a hibákat (hibajelzés). De nem csak a hibákat jelezheted, hanem, ha van egy jó ötleted, amit elég meggyőzően tudsz előadni, képviselni, azt a közösség meg fogja valósítani....

október 2, 2011 · 2 perc