Idén is lesz Magyarországi Drupal Konferencia. Én kihagytam volna, mert ugye itt volt Szegeden a nemzetközi DrupalCon, de a népek akarták. Legyen mondtam.

Időpontja: 2008. november 15. Helyszíne: CEU Konferencia központ. 1106 Budapest X. kerület, Kerepesi út 87.

Szerintem akinek drupalos ember kell, az jöjjön el és támogassa a rendezvényt.

Sajnos rá kellett jönnöm a szegedi DrupalCon-on, hogy sose lesz olyan a hangulata a Drupal Konferenciának mint ennek volt. Nem, nem, nem a világ összeszippantott nagyságára gondolok én, hanem a nyitott ajándékidőre. Amikor kiléptem a lakás ajtaján, kiléptem addigi életem szánalmas vergődéséből és már akkor éreztem, hogy valami újba csöppenek. Nem kellet tíz perc és elindult az az öt napos intenzív eszmecsere melyre már régóta vágytam. Esélyünk sem volt másként tenni-venni magunkat, hisz otthonunktól távol összezárva éltünk egy számunkra oly idegen és új világban. Ez az öt éjjelnappal olyan inspirációt adott, melyet azelőtt elképzelni se tudtam volna. Ismeretlen emberekkel találkoztam és beszéltem velük, mintha száz éve ismernénk egymást. Leírhatatlan ami ott történt. Ha sikerül csak egy kis morzsányit ebből az érzésből megtapasztalni egynapos rendezvényünkön, akkor már nem volt hiába a szervezésbe ölt idő.