Sokszor hallom, látom fórumokon, ahogy felsőoktatás mellett és ellen hangzanak el érvek és ellenérvek. Menjek egyetemre, főiskolára? Megéri? Felsőfokú végzettséget követeljünk meg a jelentkezőtől, vagy elég egy érettségi? Ez az írás elsősorban a fejlesztői szakma szempontjából vizsgálja a kérdést.
Hogyan mérjük a tudást
Mivel engem szörnyen zavar, hogy igen/nem vagy fekete/fehér érvek hangzanak el a témában azt javaslom, hogy mielőtt nekiállnánk, fogadjunk el egy, a szoftverfejlesztési témakörök osztályozásához viszonylag jól használható és egyszerű skálát a tudás mérésére és indítsunk onnan a beszélgetést.
Képzeljünk el egy skálát, aminek négy szintje van: ismeret, megértés, alkalmazás, integráció. (honnan van? Lásd alább a megjegyzést)
Az ismeret az, amikor már hallottam az adott témáról, úgy nagyjából el is tudom helyezni, hogy hol érdekes, de olyan nagyon mélyen nem értem mi is az. Például tudom, hogy a Docker egy konténerizációs megoldás, amit mostanában sokan használnak.
A megértés az, amikor már értem és saját szavaimmal el is tudom mondani, hogy pontosan mi is az, amiről szó van. Például értem, hogy a Docker micsoda és ezért meg tudom mondani, hogy mire használható és mire nem.
Az alkalmazás az amikor már tudom használni a való életben is az adott fogalmat. Például, segítség nélkül el tudok indítani egy konténert vagy tudok készíteni egy image-t, ha szükségem van rá.
Az integráció az amikor készség szinten használom az adott fogalmat vagy eszközt. Például nem kell gondolkodnom, hogy hogyan van egy egy parancs a dockerben, vagy mit lehet beírni egy Dockerfile-ba.
Természetesen a szintek között nincs éles határvonal, de úgy gondolom, arra a kérdésre könnyedén lehet válaszolni, hogy melyikhez vagyunk inkább közelebb egy-egy témában. Olyan szempontból se függetlenek egymástól a szintek, hogy egymásra épülnek. Ismeret nélkül nincs megértés, megértés nélkül nincs értő alkalmazás (“Script Kiddie”-k szevasztok) és éveken keresztül folytatott gyakorlás, alkalmazás nélkül nincs integráció sem.
Mit ad az egyetem?
Gyakran hallok olyat, hogy az egyetem nem ad elég gyakorlati képzést, nem készít fel a valós életre és az onnan kikerülő diákoknak semmiben sincs gyakorlata. A másik leggyakoribb érv, hogy sok felesleges dolgot kell megtanulni, aminek aztán az életben nem vesszük hasznát. Ilyenkor első reakcióm általában mindig valami hasonló:
A felsőoktatás általában az adott szakma minél szélesebb területeit igyekszik megértés szintjén átadni, alkalmazás szintjéig nem akar eljutni. Ha van gyakorlat, akkor az elsősorban azt a célt szolgálja, hogy segítse, támogassa a megértést. Ez még akkor is igaz, ha a képzés vége felé igyekeznek szakmai orientációt biztosítani a tanulók számára. Ez az orientáció azonban messze van attól a több éves gyakorlat során megszerezhető integrációtól, amit egyes munkaadók elvárnak.
Minek annyi minden?
Ez az irány nem véletlen, hisz nem lehet tudni,hogy amikor majd végeznek a diákok, akkor mi az, amit konkrétan tudniuk kell. Gondoljunk bele, hogy az IOS és az Android mobil operációs rendszerek sikerét sem nagyon tudta megismételni a Windows Phone vagy a Firefox OS.
*Mindenki biztos volt abban, hogy az IOS-en kívül mindegyik gagyi utánzat és el fog tűnni a süllyesztőben. Ezzel szemben az IOS-ről már megjelenésekor lehetett tudni, hogy pár megszállott Alma hívőn kívül senki sem fog egy olyan monitort simogatni egész nap amin csak egy gomb van. Most persze nyilván felkacagnak a Nokia E51 tulajdonosok, boldogan gondolva vissza arra az időre, amikor egy olyan mobilgyártó és a Symbian OS mellett tették le a voksukat, amik sose szűnnek meg majd. :) *
Ezért van az, hogy inkább szélesebb, de nem olyan mély tudást igyekeznek átadni az egyetemek és főiskolák. Ezért van az, hogy “sok felesleges” dolgot kell megtanulnunk. Ezzel az általános tudással aztán a végzettek bármilyen konkrét kisebb feladatra alkalmasak lesznek és egy-két év után már komolyan lehet rájuk építeni.
Természetesen láttunk már olyat, hogy valaki szinte minden témában integritás szintjén tudta hozni a maximumot, de nem gondolom, hogy James Bond által megformált szuperkém kéne hogy jelentsék az elvárt minimumot.
Időfaktor, ami igazából befektetett energia
A másik érv az egyetem ellen, hogy anélkül is el lehet sajátítani az ott tanultakat. Ez igaz, de van két faktor amit el szoktak ilyenkor felejteni. Az első a befektetett energia. Amikor az ember a felsőoktatásban van, rengeteg ideje van arra, hogy tanuljon. Aki már próbált levelezőn, munka mellett elvégezni egy-két szakot az tudja miről beszélek.
Ha te képes vagy ugyanazt az energiát rászánni a tanulásra mint egy jó tanuló és rendelkezel megfelelő tudatossággal, akkor Te is ugyanoda el fogsz jutni. Neked nem feltétlenül kell a felsőoktatás.
Ha te az interneten összevadászott puskák segítségével kettesekkel mész át a vizsgákon, akkor neked meg felesleges a felsőoktatás. Nem lesz semmilyen előnyöd belőle, mert csak az idődet fektetted bele, az energiádat nem. Ja de, felvesznek majd olyan helyre, ahol csak a papírt nézik. Ez a bejegyzés viszont nem erről szól.
Tematika és a S.M.A.R.T. célok
A második nagyon fontos faktor amit az egyetem vagy főiskola esetében figyelembe kell venni az a megfelelően összeállított tematika. Ha az első részben írt dolgok, vagy a lenti kiegészítésben található információk újak voltak neked, akkor érdemes megismerni azokat. Már csak azért is, mert ha saját fejlődési tervet, vagyis tematikát akarsz összeállítani, akkor érdemes ezeket tudni. Egy-egy ilyen tematikus egység nem más mint egy S.M.A.R.T cél, vagyis Konkrét(Specific), Mérhető(Measurable), Elérhető(Achievable), Releváns(Relevant), Meghatározott ideig tartó(Time-boxed). Egy ilyen összefüggő és koherens rendszert sokkal egyszerűbb úgy összeállítani, ha már az adott szakma jó ismerője vagy. Ezért ha egyedül állsz neki, akkor érdemes vagy egy felsőoktatásbeli tematikát figyelembe venned, vagy a témában már jártas mentort megkeresned. Természetesen akkor is érdemes átfutni a tematikát, ha az adott felsőoktatási intézményben tanulsz.
Megjegyzes 1
Többfajta skála, osztályozás létezik a tanulásmódszertan vagy neveléstudomány témakörében. A legismertebb talán a Bloom féle taxonómia és annak újragondolása. Én mégis a DeBlock féle taxonomiát választottam most és annak is a kognitív területét. Tisztában vagyok vele, hogy az általam önkényesen kiragadott rész se nem tudományos, se nem illik rá minden egyes szakmaterületre, de én most a szoftverfejlesztésen belül releváns tudás osztályozására szerettem volna egy használható, könnyen érthető és gyorsan elsajátítható skálát mutatni, ami jobb mint a semmi. *