Első és nagyon fontos újdonság, hogy nem kell gondolkodni, hogy nyolcra vagy kilencre válts. Ez a verzió lehetővé teszi a modul fejlesztőknek, hogy egyszerre több verzióval is kompatibilis legyen a moduljuk. Ennek és a rengeteg fejlesztői támogatásnak köszönhetően a kétszáz leggyakrabban használt kiegészítő modul közül már több mint százhatvan elérhető a kilenceshez is. A szám tájékoztató jellegű a cikk írása közben is jelentek meg folyamatosan modulok, szóval nem kell attól tartani, hogy éveket kell majd várni egy-egy contrib modul használatára, mint ahogyan azt a nyolcasnál kellett.

Ez köszönhető annak, hogy a kilences verzió API szinten semmi újdonságot nem hoz, de az elavult(deprecated) megoldásokat már nem támogatja, azok eltávolításra kerültek. Ez a második újdonság nem tűnik túl nagy lépésnek, de ezáltal a kódbázis kisebb, áramvonalasabb lett a teljes rendszer pedig jövőállóbbá vált. Mint ahogyan egy hosszabb allergiás időszak után újra fellélegzünk.

A harmadik lépés sem tűnik túl nagynak, hisz itt “csak” arról van szó, hogy az összes külső függőséget a legújabb verzióra húzták fel. Érdemes megnézni a backend és frontend frissítések listáját, hogy megértsük milyen hatalmas munkát tett bele a közösség, hogy ez megléphető legyen.

Végezetül beszélnünk kell arról, hogy az infrastrukturális követelmények változása lehetővé teszi, hogy a legmodernebb környezetbe futtassuk a rendszerünket. A kilences mellett a másik három verzió is a tegnapi nappal PHP 7.4 kompatibilis lett. A kilencesből emellett kikerült a PHP 5 támogatás és a fejlesztők is a legújabb, tizenkettes Node.js verzióval dolgozhatnak.

További részletes információt a verzió saját oldalán találhattok: https://www.drupal.org/about/9