Itt a kurzus felénél - hogy szalad az idő - ideje megállnunk és visszatekintetnünk egy picit. Ha holnap véget érne a kurzus már úgy gondolnám, hogy nem volt hiába az befektetett munka. Hihetetlen, hogy hogyan voltunk így együtt képesek nulláról kialakítani elmémben újabb struktúrákat és átformálni a már meglévőket. Úgy gondolom a konnektivizmusnak - vagy hívjuk bárhogy a közösségek tanulását - mindenképpen szerepet kell kapni a közoktatásban és a legmarkánsabban alkalmazandó módszernek gondolom a felnőttoktatásban. Pár gondolatot megpróbálok összefoglalni amelyekről úgy érzem közelebb kerültek hozzám.

A hosszú farok

A hosszú farok elmélete tulajdonképpen a sok kicsi sokra megy elve. Sokan vannak akik átlagos mérettel rendelkeznek, de kevesek akik átlagtól jelentősen eltérővel. A jelenlegi ipari termelés nem tudja kiszolgálni csak a tömegigényeket. Az internet számos esetben lehetőséget biztosít arra, hogy ilyen speciális igényeket is kielégítsünk. Nézzünk erre egy konkrét példát:

Képzeljük el ahogy egy szép nyári délután a Pántlika sörözőben éppen neonomádkodás közben ülve, Kulcsi megbök és azt mondja:

  • Nosza pp csináljunk egy olyan kurzust ahol hetente kétszer találkozunk kétszáz résztvevővel hat héten át. Minden nap meghallgatjuk a gondolataikat és reflektálunk rá mindenki által olvasható írásos formában. Minden találkozóról videofelvételt készítünk amit eljuttatunk a résztvevőknek. Ingyen. Sőt ha valaki kéri akkor évek múlva is küldünk neki az egész kurzus anyagából egy másolatot.

Szóval ott ülnék és azon gondolkodnék, hogy ennél az embernél nagyon elgurult a gyógyszer. Ez vagy milliomos, vagy bankot rabolt vagy tökéletesen idióta. Esetleg engem néz annak. Csak belegondolok milyen összeg lehet alaphangon a tizenkét alkalmas terembérlet(~2.4 millió Ft.), a millió nyomtatott anyag(~1 millió Ft.), a videofelvételek készítése és utómunkája(~2 millió Ft.), a videokazetták(~300 000 Ft.). Abba pedig, hogy éveken keresztül ingyen küldözgessük az embereknek ezeket az anyagokat, bele se mernék gondolni.

Ezzel szemben itt vagyunk a közepében ennek a kurzusnak. Benne kanalazunk a lecsóban rendesen. És eddig nulla azaz 0 forintunkba került mindez. Ja, hogy mindent digitálisan tárolunk? (vagy sikerül, vagy nem :D) Fent a felhőben a nagy internet sötét bugyraiban.

És akkor most tessék elővenni a fekete kalapot és lobogtatni a hibákat és a hátrányokat. Én meg csak ülök és mosolygok és várom, hogy mikor kerül a serpenyőjébe annyi negatívum, hogy a négymilliót lenyomja.

A lényeg, hogy a belépési küszöbszint lecsökkent. Kérdezném: El tudunk képzelni egy olyan heti rendszerességgel megjelenő nyomtatott magyar nyelvű újságot ami a Drupal tartalomkezelőről szól? És ezt el tudtuk volna képzelni öt-hat évvel ezelőtt is? Harminc példányban megjelentetve? A tördelés, nyomtatás és terjesztés költségei biztosan nem nulla forint. Egy weboldalt viszont elindítani és működtetni nem ilyen költséges.

Figyelj! Itt most nem számoltam a belefektetett emberi munkával, mely mindkét esetben költségként jelentkezik. A sikerhez ez utóbbi befektetése elengedhetetlen!

Ma már számos olyan vállalkozás működik amik-e hosszú farokra építenek. Van olyan szolgáltatás ahol a saját képeidből készíthetsz sablonok segítségével professzionális könyvet. Drágábbnak tűnik mint egy bolti könyv, de egy kétszeres ár szinte semmi eme kis példányszámú nyomatnál. Hagyományos technológiával ez száz, kétszázszoros költségtöbbletet jelentene.

Én nem hinném, hogy ez eltünteti a tömegtermelést. Az viszont biztos, hogy egy olyan lehetőséget lehet így megtalálni és elérhetővé tenni amit eddig - az internet és technikai fejlettség nélkül - lehetetlen lett volna.

Kisvilágiság

Gyakran érezzük azt, hogy a rengeteg felénk áramló információból nem vagyunk képesek kiszűrni a számunkra fontosat. Mindig az az érzésünk, hogy valamiről lemaradunk. A kurzus első felének számomra legnagyobb tanulsága az, hogy ez egy hamis érzés.

Nem fogsz ugyanis lemaradni semmiről, mert bár nagynak tűnik, de kicsi ez a világ. Ha Te nem értesülsz róla akkor majd valaki értesül róla aki elmondja neked, vagy valaki olyan értesül róla aki annak mondja meg akitől Te is hallani fogod. És akkor álljunk meg, mert van egy jó hírem. Magyarországon átlagosan itt véget is ér a láncolat. Hoppá! Érted? Na akkor még egyszer: Ha valakit ismersz aki ismer olyat aki az információ birtokában van Te meg fogod tudni! Nem hiszed el? Pedig pont erről szól ez az egész. Az egész világ már sokkalta “nagyobb”. Ott átlagosan hat lépés kell :D ahhoz, hogy ha a sarkvidéken egy eszkimó észlel valami számodra fontos információt az eljusson hozzád. Hat, nem több. Ez hihetetlenül hangzik, de én úgy gondolom, hogy az a hír, mely nem jut el hozzám ilyen módon az nem is hír számomra. Sőt én azt is hiszem, hogy ha egy ilyen hírről közvetlenül értesülnék akkor se fognám fel, mert érdektelen a számomra.

Ha most úgy gondolod, hogy a fentinek nem hogy a fele, de egy morzsája se igaz akkor valószínűleg szükséged lesz tapasztalásra ezen a téren. Megnyugtatlak én se hinném el. Veszteni viszont nem veszíthetsz, ha kipróbálod.

“Egy irányú kommunikáció”

Ahhoz, hogy a kisvilág érzését megtapasztald szükséged lesz arra, hogy kommunikálj. De ne csak úgy ahogy eddig tetted, hanem sokkal intenzívebben. Félreértesz, ha most azt képzeled én azt kérem tőled, hogy a buszmegállóba odamenj egy vadidegenhez, megszólítsd és elkezdjetek beszélgetni pusztán azért mert ő is a kedvenc íródtól olvas valamit, vagy ugyan olyan márkájú pulcsit visel mint Te. Amikor valakivel szemtől szembe találkozol akkor kétirányú kommunikációra van szükség. Ez csak mindkét fél részvételével működhet. Természetes, ha nincs kedved ehhez. Itt Te vagy a kezdeményező és nem tudhatod, hogy amit mondani akarsz az a másik oldalon érdeklődést vált-e ki. Ha tudnád ezt, biztosan szívesebben kezdeményeznél. (Mondjuk egy rajongói klubban. :D)

Ahhoz, hogy intenzívebben kommunikálj kiváló közeg az internet. Itt vannak olyan csatornák amikkel nem tolakszol senki arcába.

Kulcsival sokat tanakodtunk azon, hogy mi az amiért a Twittert mint közösségi alkalmazást jobban kedveljük mit a Facebook. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Twitter egyirányú kommunikációs csatorna és nem követeli meg, hogy két irányú legyen az információ áramlás. A Facebookon csak akkor követheted valakinek a történéseit, ha ő is követ téged. A Twitter ezzel szemben lehetővé teszi azt, hogy azt kövess akit akarsz. Ha leírod a gondolataidat egy blogbejegyzésbe ugyan ez történik. A Twitterhez képest csak annyi a különbség, hogy hosszabb és velősebb gondolatokat fogalmazhatsz meg.

Bár azt írtam ez egy “egy irányú kommunikáció” még sem ez a lényeg. Itt nem extrovertált emberek feldolgozhatatlan kínjukat üvöltik világgá egy kies hőmezőn, melyre maximum az éhes farkasok vonítása felel. A csoda éppen abban áll, hogy pont azokhoz fog így eljutni az információ akiket érdekel és akikhez szól. Tudom, hogy hihetetlen, de az internet mindazokat a hátrányokat kiküszöböli ami a jelenlegi médiák hibája. Egyrészt megmarad és nem tűnik tova mint egy rádió vagy TV adás, másrészt kereshető, szemben a nyomtatott sajtóval. Szerinted tényleg előnyök ezek?

Fekete kalaposoknak: A számomra oly fontos irodalmi művek materializálódva ott figyelnek a polcomon és ott is maradnak. A bejegyzés nem erről szól.

Overload avagy túlterhelés

Sokan panaszkodtak, hogy rengeteg anyagot adtunk meg feldolgozásra és képtelenségnek tartják, hogy ilyen rövid idő alatt végezzenek velük. A titok az az, hogy nem is lehet, képtelenség. Eleve az irodalmakat is úgy szedtük össze, hogy összeírtuk azokat a könyveket amiket Kulcsi vagy én olvastunk és hozzácsaptuk azokat amikről úgy gondoltuk, hogy hasznosak. Van jó pár könyv és hivatkozott irodalom amit én se olvastam. Sőt lehet nem is fogok, mert olyan jól összefoglalták a kurzus résztvevői. (Ha nem akarsz olvasni szervezz konnektivista kurzust! :D)

Szeretnék azonban visszatérni a címben szereplő szóra. Ezt a szót, overload úgy fordítják túlterhelés. Azonban a programozásban gyakran használják arra amikor ugyan azt a feladatot kell elvégezni különböző típusú adathalmazokra. Pl. a mosdatás műveletet máshogy hajtom végre egy kutyán és máshogy egy autón. Az autósok amikor vesznek egy kutyát (vagy fordítva) overloadingolják, túlterhelik (átdefiniálják) a mosdatás algoritmusukat. Ugyan az csinálom csak egész másképp.

A lényeg, hogy bár itt a kurzuson tanulunk, de nem úgy ahogy megszoktuk. Arra ugyanis sem idő, sem energia nincsen, hogy mindent átolvassunk, kijegyzeteljünk, majd megtanuljunk. A kurzus éppen arról szól, hogy nem mi tanulunk, hanem egy közösség. Ez még számomra is ködös, de azt hiszem erre felé kell keresgélnem. Szerinted?

Kapcsolódás algoritmusa

A szűrés alatt én az egész folyamatot értem ahogyan rátalálunk az információ forrásunkra. Akár a keresőbe írjuk be, akár valamilyen blogban olvasva találjuk meg az adott információt. De ide tartozik az amikor a Readerben végigfutom, szkennelem a tartalmakat címük alapján. Ezután jön a fogyasztás amikor elolvasom és rendszerezem a tartalmat. Ez utóbbi már átmegy az alkotásba. Az, hogy milyen szinten alkotunk az függ attól mennyi energiát szánunk rá. Egy közösségi könyvjelző készítése 1 egység egy tweet 2 egység egy blogbejegyzés 100 egység. Nyílván ha csak a egy könyvjelzőt tolunk akkor nem nagyot alkottunk. Én azonban az alkotásba beleértem a megosztást is. Tehát amikor egy publikus könyvjelzőt készít az ember akkor már alkot. Te hogy gondolod?

A sokszínűség és hasonlóság

A legnagyobb élmény a kurzus során az volt, hogy számos hasonló gondolkodású emberrel ismerkedtem meg és számos olyannal akik teljesen máshogy gondolkodnak. A lényeg, hogy ugyan arról beszéltünk. A hasonló gondolatok erősítik elképzeléseimet, míg az ellenkezők tágítják világomat. Nagyszerű és felemelő érzés. Ti tapasztaltátok ezt?