Írások

Fájl küldése telefonról ubuntura bluetooth-on keresztül

Van én nekem egy jó kis E51-es telefonom, amivel lehet képeket, videókat, hangfelvételeket készíteni. Szerettem volna megoldani, hogy minél kényelmesebben tudjak fájlokat küldeni a telefonomról a gépemre, amin egy Ubuntu Linux fut. Sok keresgélés és próbálgatás után végül is meglett a megoldás, ami természetesen ott volt az orrom előtt. A szegedi DrupalCon-on Dorion segített eljutni addig, hogy párosítsam a két eszközt. Mindenféle furcsa parancsokat írogattunk a terminálba és egyszer csak működött. Később rájöttem, hogy a Rendeszer > Adminisztráció > Szolgáltatások résznél én magam is egy klikkel könnyedén elindíthattam volna a bluetooth eszközök kezelését. Nagyszerű érzés volt, amikor az első fájlt átküldtem a komputerről a telefonra és az sikeresen meg is érkezett. De a törpök élete nem csak játék! Majd egy óra próbálgatás után fel kellett adnom, hogy a másik irányból is megtörténjen az átvitel. Aztán ma rákerestem az interneten és találtam egy érdekes leírást. Végrehajtottam az ott található lépéseket, de semmi eredménye nem volt. Vagyis nem tudom, hogy ennek volt-e az eredménye az, hogy a kis kék bluetooth ikon menüjében megjelent egy "Eszköz tallózása" menüpont, mellyel láss csodát tudom tallózni a telefont és könnyedén át tudom rángatni a fájlokat a telefonról a gépemre. Fájlt küldeni még mindig nem tudok, de letölteni igen. Az hiszem így még jobban is jártam, hisz a kényelmes nagy képernyőn az egér segítségével tudom húzni és dobni a fájlokat. Nem kell a telefon kis képernyőjén szenvedni és egyesével küldözgetni a fájlokat.

Eltűntek a virágok

A CM oldala ledobta virágos mezét és felvett valami ördögit, hogy észrevegyék már végre miről is szól ez a sztori.

Én azok közé a megrögzött arcok közé tartozom, akik kizárólag azért ültek biciklire, mert mással már ez a város nem járható. Autóban ülni a dugóban, szívni a buszon a bejövő kipufogógázt vagy az elengedett pillangókat. Na nem. Motor jó, de ott meg öltözni kell mindig egy negyed órát, ha nem akarok még aznap elhalálozni, vagy a vesémet a kukába dobni az ötven felett érzett hidegben. Gyalog meg lassú, bár már jó pár éve a belváros felé kizárólag gyalog járok. Egy éve kezdtem el komolyabban kerekezni, mert sikerült szereznem egy kemping kerékpárt. Mivel összehajtható mindenhova vihetem magammal. Ha azt mondod nem szapora, hát azt mondom nem az, de ez nem is egy futár bicikli. Ez arra szolgál, hogy gyorsabban eljussak Ából Bébe mint gyalog. Sőt szerintem harminc felett életveszélyes biciglizni ebben a városban. Rövid biciglis pályafutásom során azt kellett tapasztalnom, hogy olyanok terveznek, építenek és vesznek át bicikli utakat akik életükben nem ültek biciklin. Az életükben az azt jelenti, hogy még gyerekként se tekertek, ezért aztán homályos elképzelésük van arról miért is ül fel valaki erre a kétkerekű izére.

Címkék:

Magyarországi Drupal Konferencia 2008

Idén is lesz Magyarországi Drupal Konferencia. Én kihagytam volna, mert ugye itt volt Szegeden a nemzetközi DrupalCon, de a népek akarták. Legyen mondtam.

Időpontja: 2008. november 15.
Helyszíne: CEU Konferencia központ.
1106 Budapest X. kerület, Kerepesi út 87.

Szerintem akinek drupalos ember kell, az jöjjön el és támogassa a rendezvényt.

Rövid NetBeans kaland

A drupal.hu fórumán tette fel egy ember a kérdést, hogy hogyan lehet használni normálisan a NetBeans IDE-t Drupal-os smink készítésére. Utána kerestem és látom, hogy Tolmi már júliusban beposztolt a weblaborra egy bookmarkot ami a NetBeans Drupal kiegészítőjéről szól. Utána olvastam és találtam hozzá nagyon jó telepítési dokumentumot, amit annyival egészítenék ki, hogy a .module és a .install mellé még a .profile és .test fájlokat is érdemes felvenni a kódkiemelések közé. A dokumentum egyébként leírja, hogy hogyan készítsünk a Drupal cvs-éből hipp-hopp egy NetBeans projektet.

Sajnos a NetBeans nálam elbukott. Azt még elviseltem volna, hogy almazöld a szövegmező háttere, amin a világos szürke megjegyzések olvashatatlanok és fél óra keresgélés után sem sikerült ezt átállítanom, de hogy egy enter leütése után másodperceket kell várnom egy viszonylag normális gépen (Core 2 Duo 2.0 GHz, 2G RAM) már nem vette be a gyomrom. Természetesen elképzelhető, hogy az én készülékemben van a hiba, de sem időm, sem energiám nincsen ennek a kiderítésére, hisz van más olyan alkalmazás, ami képes kiszolgálni minimalista igényeimet.

Önoktatás

Te még tényleg azt hiszed, hogy azért vagy kevés mert annak idején egy tanár egyest adott megpecsételve ezzel sorsod további alakulását? Elfogadtad mint megváltoztathatatlan tényt, hogy Te rossz vagy matekból, magyarból, fizikából vagy bármi másból? Abban a tévhitben ringatod magad, hogy gyermeked majd a közoktatás pihe-puha karjai között fogja megtanulni mindazt amit az életről tudnia kell? Te tényleg azt hiszed, hogy valaki is valamit meg fog neked tanítani?

Ébredj!

Update

Az a jó, ha mellé ütök...

A tavalyi évem egy kicsit zordra sikeredett, hisz annyi munkám volt, hogy csuhaj.. de eljött az idő és a 4.6-os Drupal immár frissítve lett 6.4-esre. És itt kérem nem csak a két számjegy lett kicserélve hanem sokkal több. Reményeim szerint nem látszik, de az egész oldal és a tartalmak úgy ahogyan vannak teljesen újonnan lettek előállítva.
Címkék:

AJAX vagyis AJAJ a Drupalban

A drupal.hu fórumán tette fel andrew a kérdést, hogy hogyan tudja megoldani a Drupal-lal, hogy egy legördülő lista tartalma egy másik "select" mező változásakor automatikusan frissüljön. A megoldáshoz modul fejlesztési, form API és minimális jQuery ismeretekre lesz szükségünk. A megértést elősegítendő készítettem egy deszkamodellt, hogy a hosszadalmas és ködös magyarázkodás helyett egy konkrét példán keresztül tudjam bemutatni a megoldást.

Freeweb Drupal modul

A drupal.hu fórumában merült fel a kérdés, hogy hogyan lehet működésre bírni a freeweben a Drupal levélküldését. Hojtsy Gábor ugyan kimerítő választ adott a kérdésre, még is úgy tűnik többeknek problémát okoz a megvalósítása.

Használjunk sablont

A Weblaboron történt eszmecsere után merült fel bennem, hogy végre valahára fel kéne frissítenem egy rég elveszett cikkemet. Kérdés amire megpróbálom megtalálni a választ, hogy miért is használjunk template-t vagy sablont. Mindjárt az elején szeretnék megcáfolni egy régi téveszmét, mely szerint ha sablont akarunk használni akkor Smarty-t kell használnunk. A Smarty pusztán egy sablonmotor a sok közül, bizonyos szempontokból az egyik legjobb, de nem az egyetlen. A sablonmotor, legyen bármelyik is az csupán csak egy eszköz. Pusztán attól, hogy sablonmotort használunk nem lesz jobb és szebb a kódunk és az életünk.

Címkék:

Drupal 5.0 újdonságok

A szombati Drupal party-n az 5.0 újdonságairól meséltem. Mivel többen érdeklődtek, hogy a party-n elhangzottak elérhetőek-e valamilyen formában (video, hang stb.), ezért megpróbálok egy rövid összefoglalót adni az ott elhangzottakból. (Akik ott voltak, azok sejthetik, hogy ez az anyag amit elfelejtettem elvinni;) )