Karóczkai Krisztiánnak köszönhetően idén is volt Magyarországi Web Konferencia. Számos segítő kezet lehetett megszámolni a szervezők között, de tény, hogy Krisztián nélkül nem ment volna. Így nem kezdhetem máshogy ezt a bejegyzést, mint, hogy megköszönjem neki a hatalmas munkát amit a rendezvény szervezésébe fektetett. Természetesen a köszönet nem csak neki, hanem a számos segítőnek és támogatónak is jár.

Én idén a Web I teremben voltam szekcióelnök, melybe Merklik László és Fejes Anikó előadása miatt kértem magam. Azon túl, hogy az előadások témája érdekelt, tudtam, hogy az értékes szakmai tartalmakon túl jó előadásokat fogok meghallgatni. Nem tudom, a többi teremben mi volt, de a Web I terembe kifejezetten jó előadók kerültek, ami külön öröm volt számomra.

Az sort Angelina Fabbro nyitotta, aki az új, fejlesztőknek szánt Firefox verziót mutatta be. A fekete témán kívül (lol) talán a Valence az igazi újdonság, mellyel a Firefoxon kívül több (Chrome, Safari) böngészőben is tesztelhetjük a lokális környezetünkben az alkalmazásunkat. A többi újdonságot én nem láttam, de javítsatok ki, ha tévedek.

Második előadó Fejes Anikó volt, aki a Shadow DOM lehetőségéről beszélt. Bár ez a technika sok lehetőséggel kecsegtet, még nem sok böngésző implementálja. De természetesen vannak olyan megoldások, amik elérhetővé teszik azt az egyéb böngészőkben. Röviden képzeljük el, amikor egy adott oldalban, egy adott elemet, egy külső könyvtár állít elő és szeretnénk ezt az elemet, vagy ezeket az elemeket szeparáltan kezelni, formázni. Természetesen erre van már most is lehetőségünk, csak éppen nem olyan könnyedén használható, mint amit ez a technika ígér.

A harmadik előadó Merklik László volt, aki a tavalyi előadását folytatta tovább. Hogy miről szólt az előadás? Ha egy mondatban kellene megfogalmazni az előadás lényegét, akkor a visszacsatolás sebességének növeléséről (feedback loop) szólt. Mint korábban most is előkerült, hogy milyen körök vannak, és az adott körökben milyen eszközök és technikák segítségével lehet csökkenteni az időt amíg a visszajelzés megérkezik. Maga az előadás nagyon inspiráló volt, azonban érdemes óvatosan eljárni, hisz ezeket az eszközöket nem biztos, hogy könnyű lesz bevezetni, amire az előadó is felhívta a figyelmet. Amiben viszont úgy gondolom, hogy meghatározó ez az előadás, az az, hogy kijelöli azokat az irányokat, elérendő célokat amerre a fejlesztési módszertanunk alakításában haladnunk kell.

A következő előadó Szmozsánszky István volt, aki igen magasra tette a lécet, hisz arról kívánt beszélni, hogy hogyan használhatjuk ki az NFC technológiában rejlő lehetőségeket a weben. Bár az előadásból pusztán annyi derült ki a fenti témáról, hogy a Mozillának van egy szabvány tervezete a témában, még is azt kell mondjam egy nagyszerű előadást hallhattunk.

Az utolsó előtti előadást Kasler Lóránd Péter tartotta, “REST nirvána mikroszervízekkel” címmel, amiről sajnos ki kellett mennem az ilyenkor szokásos számla/szerződés/miegyéb ügyeket intézni, de videóról visszanézve ez is egy nagyszerű előadás volt. A mikroszervízek implementálása során előforduló leggyakoribb kihívások felvázolása után egy interaktív, kérdez-felelek előadásba váltott át Lóránd, ami igencsak jól sikerült, hisz így lehetősége volt számos, a hallgatóságot legjobban érdeklő kérdést körüljárni.

Végül Németh Gergely beszélt nekünk a Node JS alapjairól. Előadása egy nagyon jól sikerült kedvcsináló volt, melyben szenvedélyesen mutatta be, hogy Ő miért szereti annyira az általa bemutatott keretrendszert. Volt szó, sebességnövekedésről, kisebb csapatról, mely nagyobb sikereket ér el kevesebb kóddal, volt lézerrobot, amit egérrel lehetett irányítani, egyszóval minden amitől egy kedvcsináló ellenállhatatlan lesz. Én is régóta gondolkodom, hogy valamilyen új dologba vágjak bele, Gergely meggyőzött, hogy a Node egy tökéletes választás lesz erre.

Sajnos a ONE-SHOT Budapesti rendezvényére már akkor sem lehetett jelentkezni, de szerencsére az egyik előadó, Gabor Javorszky ma este a Frontend Meetupon hasonló címmel ad majd elő. Hogy kapcsolódik ez ide? Hát úgy, hogy Krisztián is itt fog beszélni a Webconf szervezői tapasztalatairól. Szóval ott a helyetek.

Sajnos nekem ma asszony nélkül kell megakadályoznom, hogy két tündéri ördögfióka lebontsa a lakást. Szóval ezt most megint ki kell hagynom, de holnap már “üvölthet az asszony, bömbölhet a gyerek, ha PHP Meetup akkor úgy is megyek”*. Gyertek oda is, ott találkozhatunk.

*Hogy miért egy vaskos Paksi Endre idézettel zárom ezt a bejegyzést, azt elég, ha Zsepi és én tudjuk. Ja, egy sörért elmondom. :)